18. Fejezet - Végzetes hiba? /2. rész/

Sziasztok! Most egy kicsit előbb hoztam a frisst, mert nem biztos, hogy a hétvégén fel tudtam volna rakni a búcsú miatt. Na mind 1 remélem tetszik! Puszi

Olyan gyorsan futottam, amilyen gyorsan csak tudtam. Az oldalam szúrt, a levegőt kapkodtam, mire a Cullen házhoz értem. Berontottam az ajtón, és Carlisle dolgozójába futottam. Lefektettem Heidit a kórházi ágyra, és aggódva a kezét fogtam. A szíve utolsó dallamai elhalkultak, légzése abba maradt. Ekkor a nagyapám sietett mellénk.
-Mi történt?-kérdezte orvosi hanglejtéssel, majd amikor meglátta a harapás nyomokat Heidi nyakán, rémült tekintettel rám nézett.-Renesmee...ezt...te....-kérdezte remegő hangon, mire én csak egy aprót bólintottam. Nem bírtam a szemébe nézni, képtelen voltam, mert tudtam, hogy szégyent hoztam a családra. Ittam egy ember véréből, aki mellesleg az egyik legjobb barátom lett. A szemembe könnyek szöktek és próbáltak utat törni maguknak, de magamban tartottam. Nem engedem, hogy bárki sírni lásson. Most nem.-Nessie....Heidi...
-Nem! Az nem lehet! Csak lehet tenni valamit!
-Sajnálom kicsim, de semmit, hacsak...nem lesz...
-vámpír...-fejeztem be a mondatot. Nem akarom elveszíteni. Nem! Ez az egyetlen megoldás...Könnyes szemmel bólintottam, majd Carlisle eltűnt és egy méreggel teli injekciós tűvel tért vissza. A tűt a harapásom nyomába mélyesztette, majd hallottam, amint a tűzes méreg bekerül Heidi testébe. Ez után már nem sokra emlékszem. Csak a fájdalmas sikításokra, melyeket Heidi hallatott, miközben a teste, mint partra vetett hal vonaglott a kórházi ágyon. Nem hagytam magára végig mellette voltam, és fogtam a kezét. Jake azért néha bejött és hozott ételt, és még amire szükségem volt. De én csak néztem barátnőm szenvedését, amit én okoztam neki.


/Heidi szemszöge/
Merültem. Egyre lejjebb öntudtalanságom tengerének legmélyebb zuga felé. A sötétség csak húzott és húzott, mintha soha nem akarna elengedni. A karom, a lábam, a nyakam, az egész testem lángolt. Ordítani akartam, de nem találtam az ajkamat. Némán néztem a sötétséget körülöttem. Csak a sikoltások zaja hallatszik semmi más. Egy nő sikolt, de vajon ki? A lángok ismét elborítottak, de most még tüzesebben szorítottak, magukhoz. Minden egyes pillanatban arra gondoltam, bárcsak meghalnék, bárcsak vége lenne ennek a szenvedésnek. Kiáltani akartam, és hallani Nessie hangját, ahogy megnyugtat, de semmi. Csak a sikolyok, és a mérhetetlen nagy fájdalom, amit a testemben éreztem. Majd a tűz visszavonult a lábamból, és a karomból egyenesen a mellkasomba. Azt hittem itt és most vége van, de hatalmasat tévedtem. A tűz egyenesen a szívembe mart, mint kígyó a zsákmányába, hogy megbénítsa, és felfalja. A tűz most engem akart felfalni. Szépen lassa fogait a szívembe mélyesztette. A mérhetetlen fájdalom a mellkasomban minden egyes pillanatot meghosszabított. Egy másodperc egy egész évnek tűnt. Lassan csillapodott a fájdalom, mire én fáradtan hevertem öntudatlansáom tengermélyén. De ekkor valami éles nyilallást éreztem a szívembe, amire megdermedtem. Mozdulni nem tudtam a fájdalomtól, csak fáradtan vártam a halált. Egy életnek tűnő perc alatt éreztem, ahogy megáll a szívem. Majd halálos csend. Hogy lehet, hogy nem haltam meg?-kérdeztem magamban, bár nagyon is jól tudtam a választ. A szemem nem mertem felnyitni, féltem mindentől ami ott vár. Hiszen tudtam mi lett belőlem, ahogyan azt is, hogy többé nem leszek olyan, mint régen. Végül erőt vettem magamon, és kinyitottam a szememet. Láttam minden egyes porszemet a levegőben, hallottam az erdőben csiripelő madarak hangját, szívdobogását, és szárny csapásait. Minden egyes hang bántotta a fülemet. Mint egy maxra hangosított erősítő a fülem mellett. A szemem még érzékeny volt a fényre, ezért kezemmel kicsit megdörzsöltem, majd újra felnyitottam. A látásom, a hallásom ezerszer jobb, mint eddig volt. Nem csoda, hiszen vámpír lettem. Nem rémültem meg ettől, egyszerűen elfogadtam. Ha így kell élnem hát legyen. De vajon jó leszek-e vámpírnak? És mi van ha nem fogadnak be? Lassan jobbra fordítottam a fejem az ágyon és Nessiet láttam meg, amint édesen alszik az ágy melletti fotelban. Tehát végig itt volt. Abban a pillanatban minden kételyem elszállt. Nessie megmentette az életemet, és ezért örökké hálás leszek neki.