11. Fejezet - Egy őrült nap 2. rész

 Megtorpanva álltam, fel nem tudtam fogni, hogy most mi lesz. És egyáltalán miért akar apa Jakkel "beszélni".

-Apa....-kezdtem bele, de rám sem bagózott.-Apa!-kiáltottam. Elkapta a fejét Jakeről, és rám nézett.-Apa, mi ez az egész? Mi folyik itt?

-Nessie, ezt....ez most nem a te dolgod!-morcoskodott, majd tekintete szinte villámot szórt Jake felé.

-Jake! Ha apa nem, akkor te mondd meg!-kérleltem.-Tudni akarom mi folyik itt.

-Nessie, ez bonyolult. És Edwardnak igaza van.-fordult apámhoz, aki meglepetten vizsgálgatta.Csak mindketten bólintottak, majd édesapám nyugodt léptekkel távozott a szobámból. Nem hiszem el! Az előbb még azt hittem verekedés lesz, és most meg kiderül, hogy egy bólintás és le van tudva. Férfiak!!-morcoskodtam magamnak. Jake leült az ágyamra, és megpaskolta a mellette lévő helyet, hogy üljek le én is. Lassan oda sétáltam, és helyet foglaltam. Jake arcát kémlelve azon gondolkodtam: 'Vajon mit gondolhatott Jake, hogy apa hirtelen megnyugodott?!'  Meguntam. Hátradőltem az ágyra és a plafont bámultam. Jake nagyot sóhajtott, mire én felültem és kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen.

-Jake! Nagyon kérlek! Mondd el mi folyik itt!

-Nem lehet!-fordult el tőlem. Aha! Szóval rólam van szó!

-Jó! De ne várd, hogy ezentúl veled lógok!

-Most azért, mert nem  mondom el mi a helyzet?-vonta fel mindkét szemöldökét.

-Nem! Nem csak azért! Azért is mert van valaki, akivel szívesen elmegyek Pénteken!-mosolyogtam. Péntekig már csak két nap. Azt meg simán kibírom.

-Hova mész te Pénteken? Kivel?-ugrott fel az ágyról. Tekintete az enyémbe fúródott, és mint az előbb a térdem remegni kezdett. Már megint mi van velem?

-Ez nem a te dolgod!-vágtam vissza, mire csak egy dühös pillantást kaptam.-Kölcsön kenyér visszajár!-azzal a gyorsasággal kiviharoztam a szobából, egyenesen anyát keresve. 

Nem azért mondtam ezt Jakenek, hogy dühös legyen, hanem, hogy kiderítsem ' Miért vagyok én ilyen furcsa, és ő miért!'. És ha másképp nem megy akkor ezekhez a dolgokhoz kell folyamodnom. Hirtelen beleütköztem valakibe.

-Emett! Szia! Nem láttad anyát?- néztem körbe hátha meglátom, de semmi. Újra ránéztem kedvenc nagybácsimra, akinek egy kaján vigyor terült el az arcán és a szemét forgatta.

-A szobájukban vannak, apáddal, de én a helyedben nem nyitnék be!!-röhögött, majd elviharzott mellettem. Miért ne mehetnék be? Most már rohantam anyuék szobájához, és benyitottam. Anyu és apu a gardróbban beszélgettek, de nem hallottam miről. Egy két szót azért ki tudtam venni a motyogásukból. Pár másodperc múlva, mikor apu meghallotta gondolatolvasásával, hogy itt vagyok abbahagyták és üdvözöltek.

-Nessie! Kicsim!

-Szia anya!-öleltem meg és egy puszit nyomtam az arcára.-Szeretnék beszélni veletek!-néztem anyura majd apára. Apa arca hirtelen megkeményedett.

-Ülj le és mesélj el mindent!-mondta komoran, mire anya csak bátorítón megfogta a kezem és a kanapéhoz vezetett. Mély levegőt vettem és elmeséltem minden egyes részletet.

-És szeretnék elmenni Pénteken Ash-sel! Elmehetek?

-Én nem is tudom...még alig ismered ezt a fiút!

-Te sem ismerted annyira aput annak idején! Alig tudtál róla valamit, mégis elmentél vele vacsorázni! Én miért ne mehetnék el egy NORMÁLIS fiúval Pénteken?-érveltem Igazam volt. Anya arca először rémült volta, majd mikor befejeztem azt a megértő arcot öltötte magára amit úgy imádtam.

-Igazad van, kincsem. Aznap éjjel az egész életem megváltozott, és ennek örülök. Részemről rendben van. De csak akkor ha nagyon vigyázol magadra!-mondta enyhe szigorral a hangjában. Apa felé fordultam, hisz ő meg sem szólalt.-Nos, Edward!-nézett rá anyu.Apa megköszörülte a torkát, és rekedten így szólt.

-Én ebbe inkább nem szólok bele, úgy is alul maradnák!

-Ez egy igen?

-Nem szólok bele! Már mondtam!

-Akkor ez igen?

-Bella te döntesz!-biccentett anya felé apu, aki csak egy hatalmas mosoly kíséretében bólintott.

-Ezt igennek veszem!-ujjongtam.-De jó! Köszönöm!

* * * * * * * *

Aznap este nem aludtam. Végig csak a Péntek járt a  fejemben. Az a gondolat, hogy Ash-sel randizom nem hagyott nyugodni. Eddig tényleg úgy gondoltam ez nagyon jó lesz, de most már kezdek kételkedni magamban. Az ablakhoz sétáltam, s kinéztem rajta. A családom vadászik és én egyedül vagyok a hatalmas házban. Az erdő most nagyon sötétnek tűnt, olyan távolinak, és veszélyesnek, nem úgy mint általában amikor kedves, és hívogató. Most mintha inkább el akarna üldözni innen. Hosszú percekig néztem a sötét erdő mélyébe. Gondolatban egyre beljebb és beljebb mentem az erdőben, míg nem egy rétre értem. A fák kör alakban óvták ezt a helyet minden gonosztól, sikertelenül. Mert a sötét fák közül a leggonoszabb teremtmény lépett elő. A sötét árnyék, azé az ismeretlen alaké akitől már baba korom óta rettegek. Félek, hogy elragad a családomtól, Jaketől és a fél életemtől. Gonosz erők köröztek körülöttem, fejfájást okozva nekem. Az alak egyre közeledett. A sötét éjszakában csak egyvalami szúrt nekem szemet. A fogai. Olyan fogai voltak, mint egy vérengző vámpírnak. Nem vártam meg míg oda ér hozzám, inkább rohanni kezdtem vissza a testembe. Lélekben jártam csak azon a helyen, és mégis mintha ott lettem volna. Miféle képességem van nekem? Testembe visszatérve behúztam a függönyöket. A rettegés rám talált, hiszen a férfi akit az előbb "láttam" biztosan ide tart. 

Halottam, amint elered az eső. Az eső cseppek halk koppanással értek földet a tetőn és az ablakomon. A frász kerülgetett. A mobilomért nyúltam, amit Esme adott, hogyha bármi baj van hívjam. De most csak egyvalakire számíthattam. Bepötyögtem a számot, és tárcsáztam. Egyszer csöng....kétszer csöng....Háromszor csöng....Négyszer csöng....

-Haló?-kérdezte az álmos hang.

-Kérlek gyere ide gyorsan! Nagyon félek!-hadartam. A sírás kerülgetett, ami érezhető volt a hangomon.

-Nessie!? Mi történt?

-Kérlek! Gyere ide! Gyorsan!-most már sírtam. A könnyeim patakban folytak le arcomon.

-Rendben!-letettem a telefont és leborultam a földre. Zokogtam és zokogtam. Halk kopogtatásra lettem figyelmes. az ablakom felől jött. Az ütő megállt bennem. Nem mertem megmoccanni. Újra kopogtattak.

-Nessie! Én vagyok!-oda rohantam az ablakhoz elhúztam a függönyt és kinyitottam.

-Jake!-legjobb barátom beugrott az ablakon és én azon nyomban be is csuktam azt. Behúztam a függönyt és Jakere néztem. A haja, és a térdnadrágja tiszta víz. Izmos felsőtestén szintén esőcseppek  folytak végig. Olyan...émelyítően jól nézett ki. Karjaiba vetettem magam és elcsukló hangon suttogni kezdtem.-Köszönöm...-újra folytak a könnyeim. Jake magához szorított. Jó volt érezni forró bőrét az enyémen, arcát a hajamban, de leginkább a közelségét. 

Elengedtük egymást, és az ágyamhoz sétáltunk. Leültem rá Jake pedig a földre.

-Nessie! Mi trötént?-kérdezte újra.

-Az...Az az alak...láttam őt anyuék rétén....és én nagyon.... nagyon félek Jake!-lehajtottam a fejem. gyengének éreztem magam.- Sajnálom Jake, hogy ennyi baj okozok!

-Nem okozol egyáltalán semmilyen bajt! örülök hogy engem hívtál!-lehúzott maga mellé a földre. Fejemet széles vállára hajtottam, és kezdtem megnyugodni. Jake átkarolt és magához húzott. Karjai védelmező páncélként öleltek. Hozzábújtam, és én is átöleltem. Jake egy nagyot sóhajtott.

-Mi az Jake?-most én akartam neki segíteni. Annyi mindent megtett már értem, hogy most én akartam ugyan ezt tenni érte.

-Semmi...

-Jake! nekem igazán elmondhatod! Bennem megbízhatsz!-Felemeltem a fejem és a szemébe néztem. Elmerültem csoki barna tekintetében, szemei mágnesként vonzották az arcom. Megfeledkeztem mindenről, mindenkiről. Arról is hogy a sötét alak talán útban van a házunk felé.-Nekem...mindent....el...mond...hatsz....-Lassan, szaggatottan beszéltem, miközben arcunk közeledett egymás felé.

Én is szólok, hogy nem kapok elég kommentet, ígyhát szeretném megkérni minden drága olvasómat: Irjatok Komikat! 5 komment után felrakom a frisst, de addig nem. Bocsi, hogy ilyen vagyok, de alig kapok komit!!!!!