Olvasóknak!

Sajnálattal közlöm, hogy pár napig, nem fogok tudni írni! Sem a Nessie-s sem a Holly-s sem a többi blogomra, mivel rengeteg dolgom van és a hajam is égnek áll a rengeteg tanulni valótól! Valószínűleg a hét közepén (az az Szerdán vagy Csütörtökön) lesz fenn az új, amit hosszabbra kreálok, kárpótlásul! Még egyszer bocsánatot kérek!
puszi Gréti

8. Fejezet - Elbeszélgetések

Legjobb barátom karjaiban már tisztábban tudtam gondolkodni. Talán így a legjobb. Apa megtudja ezeket a dolgokat, és ha ide jön az az alak, akkor elintézi. De van egy olyan érzésem, hogy csak én látom, hogy csak a képzeletemben létezik. Jake keze simogatta a hátamat. Lélegzetem normális lett, és a szívem is felvette megszokott ütemét.
-Nessie! Kérlek mondd el mi történt!-kérlelt Jake. Lassan felemeltem fejemet mellkasáról és a szemébe néztem. Elvesztem tekintetének melegségében. Csak sodródtam a megnyugvás tengerén, és elfelejtettem mindent amin eddig agyaltam. Ajkam mosolyra görbült, kezeimet összekulcsoltam, mintha imádkoznék valakihez, és úgy vizsgálgattam Jake arcát. Lassan tanulmányoztam arca körvonalát, és minden egyes pontot ami rajta van. Az a csodálatos barna szemeit, a telt ajkát. Melegség áradt szét a testem minden egyes porcikájában, enyhe libabőrt okozva. Jake szeme kezdett nagyon nyugtalan lenni, de én csak tovább tanulmányoztam arcát. Miről is beszéltünk az előbb?-kérdeztem magamtól, mert teljesen elfelejtettem, miről is volt szó. Mi történik velem? Mi ez a fura érzés?
-Mi...miről is van szó?-kérdeztem Jaket, miután kezdtem felébredni. Legjobb barátom csak bambán nézett le rám.
-Elmesélnéd, hogy mi ez a gyűrű dolog?-dugta az orrom elé a kis fehér dobozkát. Remegő kezekkel vettem át Jaketől az ajándékot, majd lassan felálltam.
-Nem...tudom, hogy  miért, azt meg végképp nem, hogy kitől kaptam!-mondtam félve.
-Nem kell félned Nessie! Én itt vagyok melletted jóban is és rosszban is....-mondta vigyorogva. Megkönnyebbültem. Végre valaki aki mellettem áll. Végre valaki aki törődik azzal, hogy félek.
-Köszönöm Jacob!-olyan furcsán mondtam a a nevét. Olyan érzékien és meghatódva, ahogyan  a romantikus, csöpögős filmekben szokták a csók előtt. Összerezzentem. Mikre gondolok? Még hogy én és Jake? Na ne már! Bár ha jobban belegondolok, részemről nem lenne rossz az öt.... Na nem ilyenekre nem szabad gondolnom! Hiszen Jake a barátom, de semmi több! Igaz?-magyarázkodtam, majd tettem fel újabb és újabb kérdéseket magamnak. Önmagammal vitatkozom, hát ilyen nincs! Fejezd be Nessie!-kiáltottam magamra.-Jake!
-Igen Ness?-kapta fel hirtelen a tekintetét.
-Nem csinálunk valamit? Ketten?-kérdeztem, és az utolsó szót kacér hangsúllyal nyomtam meg. Jake tátott szájjal, és kerek szemekkel nézett rám.-Mots mi van?
-Ja semmi...csak nem tudom...mind egy hagyjuk!-rázta meg a fejét.-Séta?-kérdezte. Bólintottam. Csak szabaduljak ki ebből a szobából! Amint kiértünk a szabad levegőre, máris jobban éreztem magam. felfrissültem, és tele lettem energiával. Elindultunk az erdőbe, és volt egy olyan érzésem, hogy valaki figyel. Nem foglalkoztam vele, hanem nyugodtan sétáltam barátom mellett. Az erdő közepe fele járhattunk, amikor Jake megállt.
-Jake! Mi baj van?-tettem a vállára a kezemet.
-Nessie! Ideje haza mennünk!-mondta és megragadta a kezem.
-De én... én még nem akarok!-rántottam ki markából, és hátrálni kezdtem.
-Kérlek Nessie! Ez nem a legjobb idő....-láttam a szemében az aggódást, és a félelmet. Bólintottam és futni kezdtünk a Cullen ház felé. Jake farkas alakban rohant mellettem. A fák lombjai között beszűrődő fény néha-néha megcsillant vöröses barna színű szőrén. Pár perc alatt már otthon is voltunk. Befutottunk a házba, és apáék ott vártak a nappaliban. Mindenki kivétel nélkül, és feszült arccal.
-Kicsim! Gyere ide, légyszíves!-hívott apa, és leültetett a kanapéra. Minden szem rám szegeződött, mintha kihallgatáson lennék. Bár nem sokban különbözött tőle, mindössze, hogy körülöttem a családtagjaim voltak. De még így is szörnyem kínos volt a helyzet.-Mesélj nekem, illetve nekünk erről a levélről!-utasított apa. Nagyot nyeltem. Nem bírtam megszólalni, a torkomban gombóc volt.
-Kérlek!-tette hozzá anya, megnyugtatón.
-Hát valami...alak küldi ezeket és mellé az adándékokat, de nem tudom ki az!....-hadartam. Mindenki meglepődve nézett rám. Ezeket meg mi lelte? Olyan mintha szellemet látnának! Feszülten figyeltem, amint arckifejezésük változik.

7. Fejezet - Egy őrült nap

 

Leültem Jake mellé, és a kezemet nézegettem. Éreztem, hogy Jake feszeng valamiért, csak tudnám, hogy mi lehet a baj!
-Nessie, mondanom kell neked valamit....-kezdett bele, de én közbe vágtam.
-Nem Jake! Nekem kell mondanom valamit!-rémült tekintettel nézett rám. Olyan volt, mint egy kis gyerek, akitől elveszik a cukorkát.-Ne nézz így rám!-fordultam el.-Szóval arról lenne szó, hogy....-mély levegőt vettem, és egy nagyot nyeltem.-...már felnőttem, idézőjelben, szóval ne kezelj úgy mint egy 5 évest. Nem vagyok már kisgyerek...se neked, se apának, se senkinek....felnőttem Jake...kész, ennyi....-indulataim törtek utat maguknak, de Jacob megkönnyebbült, és arca ellágyult, pont mint az álmomban. Megijedtem, és odébb csusszantam.
-Nessie, én nem kezellek úgy, mint egy 5 évest. Én mindent elmondok neked....ezt te is tudod!
-Nem! Nem tudom! És tudod miért? Mert nem mindent mondasz el!
-Miről beszélsz? Én...
-Nem! Jake tudom, hogy valamit nem mondasz el! Emlékszel? Hallottam amint apuval beszéltetek, és rólam volt szó...és nem mondod el, hogy miről....és...-sós könnyeim árasztották el az arcomat. Olyan vagyok, mint egy kis baba, szó szerint. Mindig mindenért sírok! Miért nem tudom kontrollálni az érzelmeimet?. Letöröltem a bűnös nedvességet arcomról, és felálltam. Elindultam az erkély felé.
-Igazad van!-szólt utánam Jake.-Nem mondtam el neked valamit, de nem hiszem, hogy jó ötlet lenne tudnod róla....
-Jó ötlet? Jake, semmi sem jó ötlet, ami velem kapcsolatos! Nem tudtad?-mondtam közömbösen. Kitártam az ablakomat, és kinéztem. Az égen esőfelhők. Hát persze! Miért is sütne a nap? Bűntudatom lett, hogy így beszéltem Jakehez. Szörnyű dolog volt tőlem, hogy ilyesmit mondtam, hiszen nem is tudom miről van szó. Mindig csak magamra gondolok, arra nem, hogy talán  Jaket ez mélyen érinti....Egy pillanatra meginogtam, ezek szerint még mindig hat a gyógyszer, amit Carlisle adott.
-Sajnálom, Nessie!
-Mi?-hitetlenkedtem.-Még, hogy te sajnálod? Én vagyok a hibás. Nem kellett volna ezzel a beszélgetős témával jönnöm....-ültem vissza Jake mellé.-Sajnálom Jake....-lesütöttem a szemem. Jake keze végig simított az arcomon. Ahol megérintett a bőröm szinte lángolt. Megborzongtam, de jó érzéssel töltött el. Kopogtattak.
-Gyere!-mondtam, még mindig szemlesütve. Jazz bácsi lépett be az ajtón.
-Hát itt meg mi folyik? Vagy kérdezzem azt, mi folyt?-vigyorgott.-Nessie, jól nézel ki!
-Kössz Jazz! Mi járatban?-kérdeztem udvariasan.
-Hát...akartok valami nagyon vicceset látni? Mert tényleg elég muris....-mondta és szemei felcsillantak az izgalomtól.
-Oké, menjünk!-ugrottam fel, majd elkaptam Jake kezét, és magam után húztam. Furcsán nézett rám, amikor kézen fogva indultam el vele. Elengedtem a kezét, és mentem tovább. Mikor leértünk a földszintre csak azt láttam, hogy Alice Carlisle karjaiba ugrik.-Hoppá! Itt meg mi folyik? Jazz bácsi!-néztem rá, szemeim villámokat szórtak..
-Héé valamivel fel kell dobni a napot!-védekezett, és beljebb húzott a nappaliba. Leesett az állam. Rosalie apa ölében, anya Emettében, Alice Carlisleéban, Esme pedig sehol.
-Emett olyan édesek ezek a kis gödröcskék....-simogatta anya Emett arcát. Bácsikám, pedig anyut ringatta az ölében.
-Rose, olyan gyönyörű a hajad! Megengeded, hogy...megmossam?-kérdezte apa vágyakozó szemekkel Rose nénitől, aki csak kacéran nevetgélt apám ölében. Alicere néztem, nagypapa ölében ülve elkezdett valamiről beszélni, de olyan  gyorsan, hogy egy mondatot értettem csak meg.
-Mi lenne ha elvinnél Párizsba, és ott lennénk...csak ketten?
-Rendben Alice édes, menjünk azonnal!-Carlisle, és Alice rögtön felugrottak, és kézen fogva mentek az kijárat fele.
-Jazz...bácsi! Szerintem...hagyd....abba....-alig tudtam kimondani ezt a néhány szót, mert majd megszakadtam a nevetéstől. Jake úgy szintén jót mulatott a jeleneten, de már tényleg elfajultak a dolgok.
-Miért Nessie? Látom jól mulatsz!-kérdezte, és rám vigyorgott.
-Igen! De mi lesz ha nagypapa és Alice elmennek PÁÁÁRIZSBAAA!?-húztam el úgy a Párizs szót, ahogy az imént Alice. Még a kezemmel is utánoztam kedvenc nénikém mozdulatát, de oly módon, hogy Jazz bácsi is elkezdett nevetni, majd abba hagyta a manipulálást. Mindenki megrázta a fejét.
-Emett? Én miért ülök az öledben?-kérdezte anya.
-Nem tudom! De ha akarsz maradhatsz Bella!-mondta Emett kacéran. Tudtam Jazz bácsi Emettet még mindig manipulálja, ezért oldalba böktem, két nevetés között. Emett is végre magához tért.
-Rosalie? Szállj le rólam!-mondta apa.
-Jól van már Edward!-duzzogott Rose néni. Aliceék az ajtóban torpantak meg, és mind a ketten a kezükre bámultak. Majd hirtelen elengedték, Alice Jazz bácsihoz futott, és belebokszolt egyet a vállába. Mi hárman, Jake, Jazz bácsi és én majd megszakadtunk a röhögéstől, és nem tuduk abbahagyni. Főleg én nem. Minden egyes percben, amikor anyura vagy valaki másra néztem elkapott a nevethetnék. Esme meglepődött arccal sétált be a nappaliba.
-Itt meg mi történt?-kérdezte. Ezek szerint Jazz Esme nagyit nem akarta megviccelni, mert tudta kapni fog tőle. Hát most sem úszta meg. A nagyi is odasózott egyet Jaspernek, amire megint csak nevetnem kellett. Apa egy apró mosolyt küldött felém. Tudtam, hogy tetszik neki, hogy végre igazán nevetek, hogy jól érzem magam. Pár perc múlva már mindenki nevetett a történteken főleg Alice. Miután megtudta, hogy a nagypapával Páárizsbaa készültek (a kéz mozdulatot nem hagytam ki a meséből) egyből jobb kedve lett. Apunak már kevésbé. A Rose megmoshatom a hajat mondat után témát váltottunk.
-Milyen eddig felnőttnek lenni Nessie?-kérdezte Alice, de szerintem ez egy nagyon hülye kérdés volt.
-Jóóóó?-kérdeztem vissza.-Eddig tetszik!-Anyára néztem. Tudta mit jelent az hogy eddig.-Nem baj ha most felmegyek a szobámba?-kérdeztem körbe.
-Nem.-mondták egyszerre.
-Dehogy, menj csak!-nagyi zárta le a témát. Elindultam felfele, anya a nyomomban. Abban a pillanatban, amint beléptünk a szobába, el fogott a bűntudat. Miért akarok én minden tudni? Lehet, hogy nem is kéne.
-Nessie, mi baj van kicsi?
-Ááá semmi, csak furcsa "felnőttnek" lenni. Mindenki azt mondja mindenről tudok, de nem! valamit nem mondtok el neked! Tudom, érzem!
-Nessie, majd megtudod. Nem sokára eljön az ideje.-mondta. Bólintottam egyet és kinéztem az ablakon.-Egyedül hagylak...
-Köszi....-mondta halkan, majd anya távozott. Leültem az asztalomhoz, és megláttam egy levelet. Csak nem? Már megint? Remegő kezekkel nyitottam fel a levelet.

"Kedves Nessiem!                                           

Látom felnőttél! Ennek örülök, hisz így nem sokára együtt lehetünk!

Az asztalodon ismét találsz rózsát.... A szobádban elrejtve padig egy dobozkát.

Nyisd fel, és meg tudod mi lesz a sorsod, kedvesem!

Utóirat: Én mindenhol ott vagyok! Nem bújhatsz el!"

Már megint egy találós kérdés vagy mi? És megint egy rózsa, sőt kettő. És miféle dobozka, és mégis hova van elrejtve? Elkezdtem kutakodni a szobámban.

-Ha doboz lennék hová bújnék?-kérdeztem magamtól.-Egyáltalán mekkora az a doboz?-felforgattam az egész helyiséged, de sehol. Az ágyam! Villant be a kép, amikor az első dobozt találtam. Az ágyamon volt. Takaró alatt: nincs. Ágy alatt: nincs. Párna alatt: És ott volt egy apró kis dobozka. Fehér selyemmel volt bevonva a doboz külső része, masnival díszítve.. Felnyitottam, és megdermedve néztem a gyűrűt. A gyémánt szivárvány színben pompázott, mikor a nap fénye rásütött.-Nem!-becsuktam a dobozt, és eldobtam, ki az ablakon. Míg végül Alicet fejen nem találtam. Nénikém ugrott fel az erkély ablakomhoz.

-Nessie! Mi ez a doboz? Kitől kaptad? És mért dobtál fejbe?-kérdezgetett.

-Sajnálom véletlen volt! Én csak....meg akartam szabadulni tőle...-a sírás kerülgetett megint. Szemeim könnybe lábadtak, és elhomályosították Alice néni arcát.

-Kitől kaptad?

-Nem tudom....-a könnyek patakban folytak le az arcomon.-És van hozzá egy levél is, és én nem tudom ki ez! És nem tudom mit akar....-adtam át Alicenak a levelet. Most már zokogtam. Alice kőszoborrá változva nézte a küldeményt.

-Ezt el kell mondani Edwardnak...

-Alice! Kérlek csak azt ne! Akkor nem engedne el sehova! Még Jakkel sem! Kérlek ne tedd! Ne mondd el neki!

-De muszáj lesz Nessie! Nem tehetek mást!-azzal kiviharzott a szobámból. A témát lezárta. Térdre rogytam és zokogni kezdtem. Jake futott be a szobába.

-Mi történt Nessie? Mi a baj?-kérdezte. Nem válaszoltam csak ráztam a fejem. Jake magához ölelt. Jól esett bőrének melegsége, és a közelsége  megnyugtatott. Könnyeim folydogálása lassan elállt, és én ott pihentem Jake karjai között.

6. Fejezet - Felnőttem

 

Olyan békésen aludt. Olyan volt, mint egy kisfiú, és halk szuszogása nekem altatóként csengett. Lassan kezdett forgolódni, azt hittem rosszat álmodott, de nem. Szemei felpattantak, és gyorsan ült fel. Kissé meginogott, majd újra vissza nyerte egyensúlyát. Tekintetünk találkozott, és lassacskán kezdtem elaludni. Ébren kell maradnom!-mondtam magamnak. Jake megsimogatta az arcom. Hát ez nem segített, sőt még jobban kezdtem álmos lenni, míg végül az álom magával ragadott. A tengerparton voltam, és a homokban ültem, mikor hirtelen kiabálást hallottam. "Nessie! Nessie! Itt vagyok!"Jake futott oda hozzám, és lehuppant mellém. Lihegve próbálta elmondani mindazt ami történt vele, de csak annyit értettem, hogy-...mondani akarok valamit...neked...-ennyi. Semmi más. És még mondott valami, amire tekintete ellágyult, de én nem értettem. Próbáltam nem értetlen arcot vágni. Jake arca lassan közeledett.-Jake én....-próbáltam mondani valamit, de csak pár milliméter választotta el ajkaink találkozását. És akkor a tenger felmorajlott, hatalmas hullámokat vetve. Vihar felhők gyülekeztek a fejünk felett. Szétrebbentünk, majd mikor ránéztem Jakere, nem ő volt ott, hanem a sötét alak, és egy gúnyos vigyorral az arcán felkapott és rohanni kezdett velem. A tenger hevesebben csapta a hullámokat, mintha meg akarna menteni. Abban a pillanatban egy hatalmas-ez a jó szó?-egy óóóóriááásiii hullám telibe talált, és belesodort egészen a tengerbe. Kapálóztam ide-oda, de semmi. Ismét a tenger feneke felé süllyedtem. Mint az előző álmomban, most is megrántotta valami a karomat, és az álmomból a valóságba rántott. Mikor kinyitottam a szemem apa kétségbeesett tekintetével találkoztam.
-Ébren vagyok?-kérdeztem félve.
-Igen. Ébren vagy kicsim. Mit álmodtál?-kérdezte. Megérintettem apa kezét, hogy erőt merítsek, mire ő rémült arcot vágott, és dühös tekintettel nézett Jakere.
-Én azt álmodtam....-kezdtem bele.
-Tudom mit álmodtál Nessie. Olvasta a fejedben, amikor megérrintetted a kezemet...-mondta és látszólag megkönnyebbült, hogy tud olvasni bennem. Hát nekem ez nem tetszett.-De most inkább öltözz száraz ruhába...-mondta és a ruhámra bökött. Csuron vizes voltam, bár nem kéne meglepődnöm rajta, hisz az előző álmom is "majdnem" valóságos volt, mégis döbbenten néztem végig magamon. Felkeltem és felkaptam valamilyen ruhát a szekrényből, majd bevonultam a fürdőbe. Pár másodperc alatt felöltöztem, kifésültem a hajamat, és fogat mostam. Halk beszélgetést hallottam az ajtó túlsó oldaláról.
-....te majdnem meg....Jacob, ugye nem mondtad el neki?!....-mondta apa elfojtott dühvel a hangjában.
-...nem mondtam neki semmit....-hallottam Jaket. Kiléptem az ajtón, de nem vettek észre, folytatták "magán" beszélgetésüket.
-Ajánlom is, mert ha mégis, akkor....
-Egyszer úgyis meg kell tudnia!-Vágott vissza Jake.
-Mit kell megtudnom?-vontam kérdőre kettejüket, mire ők kihúzták magukat, és egyszerre mondták, hogy "Semmit"
-Mit hallottál Nessie?-kérdezte apa.
-Itt állok azóta, amióta elkezdtétk a beszélgetést és...-éles fájdalom nyilalt az oldalamba, amire felsikoltottam. Apáék oda rohantak, hogy megtartsanak.
-Carlisle!!!-ordította apa. Nagypapa egy pillanat alatt ott termett, és azonnal beszáguldott velem dolgozó szobájába. A szoba hűvös volt, és kissé rideg. Nem voltam még kórházban, de biztosan hasonlított hozzá. Tele mindenféle orvosi mütyürrel, inyjekció, meg mindenféle gyógyszer-azt hiszem.- A fájdolom felerősödött, mint álmomban, de ez sokkal rosszabb volt. Testem tehetetlenül hánykolódott ide-oda. Szemeimet szorosan összezártam, hogy ne lássam mi folyik körülöttem. Hűvös ujjak símogatták arcomat.
-Ne félj Nessie, nem lesz semmi baj....-mondta anya megnyugtató hangján, de sajnos ez sem lágyított a fájdalom zuhatagán.
-Bella, semmi baj. Nessie csak "átalakul". vagyis felnő...Nem tudom pontosabban megmagyarázni....Túl hamar jött ez az egész, és nem készültem fel....de megbírkózom vele....-nyugtatta meg nagypapa anyut. Mérhetetlenül nagy súly nehezedett rám, és én nem tudtam megszabadulni tőle. Szemeim felpattantak a forró tűz támadásakor. A testem még mindig tehetetlenül mozgott erre-arra, majd a fájdalom csillapodott, de ezzel ezzel együtt a tűz egyre forróbb lángjai erősebben öleltek magukhoz. Úgy éreztem szénné égek. A fejem sajgott, sikítoztam, kiabáltam, minden csináltam, hogy elmúljék, de nem tette.
-Sajog a fejem!!! Anyaaa!!!Nagyon fáj!!-sikítottam.
-Nessie! Nyugodj meg nem lesz semmi baj, itt vagyok! Carlisle mi történik vele?-anya hangja most már kétségbe esett volt. Kezei remegve simítottak végig arcomon, és szemeiben a fájdalom égett. Sós könnyek folytak végig arcomon, és egy szúrást éreztem. És lassacskán minden elsötétült, és a fájdalom egyszerre csak megszünt. Arra ébredtem, hogy egy hűvös kéz símogat. Szemeim lassa felnyíltak, és anya aggódó tekintetével talákoztak.
-Szia...-mondtam elhaló hangon.
-Szia kicsim....vagy mondjam azt, hogy nagy lányom?-mosolygott rám anyu.
-Mennyit aludtam?-lassan felültem,de még mindig szédelegtem egy kicsit.
-3 teljes napot....már kezdtünk aggódni...-ölelt magához.
-És mi történt velem?
-Felnőttél kicsim...most már nagy lány vagy....-anyu arcára nagy vigyor ült ki. Látszólag örül, hogy felnőttem, uyganakkor azt is sejtettem, hogy beszélni is akar majd velem. Leugrottam a betegágyról, és elindultam a szobám felé. Benyitottam, és meglepődve néztem az ágyamat. Hoppá Jake az ágyamban alszik....ilyet se látni minden nap....-gondoltam magamban, és elfojtottam egy mosolyt. A szekrényemhez indultam. Új ruhák! Alice úgy tűnik ebben a 3 napban bevásárolt nekem. Tömérdek új ruhát találtam gardróbomban. Kikaptam egy sőtétkék pólót, és egy fekete szoknyát, majd besétáltam a fürdőbe. Halkan csuktam be magam mögött az ajtót. Majd a zuhany alá álltam. Jól esett a forró víz testem minden egyes porcikájának. Végtagjaim elernyedtek, és feltöltődtem energiával. Kikászáklódtam a zuhany alól. Megtörölköztem, fogat mostam, megfésülködtem, és felöltöztem. A tükörbe nézve, egy új Nessiet láttam, egy sokkal idősebb Renesmeet. Hosszú hajam már vöröses színben pompázott, szemeim sokkal sötétebbek, mint eddig, és az arcom, mint egy 17 évesé. Csodálkozva bámultam magamat a tükörben. Ez nem lehetek én!-hitetlenkedtem magamban. Túl gyorsan történt, ez az egész. Csodabogár lennék vagy mi? Még 10 éves kis gyereknek kéne látszanom, és nem egy 17 éves gimisnek! Nem vagyok felkészülve, túl gyorsan jött! Végül feladtam az önmagam elleni harcot, és kiléptem a fürdőszobából. Jake csodálkozó pillantását láttam meg legelőször. Párszor végig nézett rajtam.
-Szóval...nagyok lettünk?-viccelődött.Bólintottam egyet, még mindig zavarban.
-Csak furcsa...egyik napról a másikra megváltozni....-mondtam kicsit szomorkásan.-De felnőttem...-vigyorogtam Jakere, aki viszonozva azt megveregette a mellette lévő helyet az ágyon, hogy üljek le.

5. Fejezet - Kínszenvedés

Csak zokogtam, és zokogtam. Könnyeim nem akartak elfogyni. Csak folytak, és folytak, végig az arcomon, forró nyomokat hagyva maguk után. Ez nem lehet! Hogy tehette ezt? Mégis mi féle szörnyeteg? Lassan kezdtem megnyugodni, és könnyeim ömlése is csillapodni kezdett. Felálltam, és remegő kezekkel nyúltam szörnyű ajándékom felé. Kiemeltem a dobozból és magamhoz szorítottam maradványait. Az én drága farkasom volt az. A kis Jake farkas, széttépve, vérrel össze kenve. Csak feje és az egyik karja maradt a helyén, a többi részét szétmarcangolták. Mit  jelentsen ez? A plüss állatkám égette a kezemet. mintha maga Jake lenne az. A forróság egyre erősödött karjaim közt, és mikor már úgy éreztem lángra kapok, elengedtem a farkast, ami a földre esett. Az égetés rögvest elmúlt, mint apa jó kedve, amikor Jake idejön. Három dologban teljesen biztos voltam. Egy: Meg kell bosszulnom állatkám megölését, akármibe is kerüljék.

Kettő: Életveszélyben vagyok, mivel VALAMI vadászik rám, vagy rosszabb.

Harmadik: Nem sokára felnövök és én dönthetek, mi lesz belőlem, és mit követek el.

A harmadik nem igazán fontos, de ha mégis csak veszélyben vagyok, minél előbb be kéne következnie ennek a felismerésnek. Lenéztem élettelen farkasomra, és csak bámultam. Lassacskán minden elsötétült, és én elvesztem a sötétben. Álmomban egy erdő mélyén futottam valami, vagy valaki elől. Jake szorosan mellettem, és a széttépett farkasom a karjaim között. a lábam hirtelen földbe gyökerezett, és gondolkodni kezdtem. Jake futott tovább, észre sem vette, hogy én megálltam. Rengeteg kérdés halmozódott fel bennem. Például: Miért futok eszeveszetten valami elől, amiről azt sem tudom mi? Mi van ha csak anya, vagy apa az? Vagy miért futnék tovább ha itt és most megbosszulhatom állatkám széttépését? Valami elsuhant mellettem. Hirtelen egy csengő szólalt meg a fejemben. NEEEE!!!-kiáltottam. Jake vette célba, nem engem. Egész végig Jake volt a cél. Rohantam ahogy csak a lábam bírta, mikor Jakehez értem láttam amint farkasként a sötét alaknak ugrik. JAKE NEEEE!!!!-ordítottam, úgy hogy az egész erdő beleremegett, de Jake nem figyelt rám, csak megtámadta ellenfelét. Ekkor felébredtem. Verejtékes testtel hálát adtam az istennek, hogy csak álom volt. Körbe néztem a szobában és egy rémült szempárral találkoztam. Sikítottam egyet, erre a homályos, és sötét "folt" befogta a számat.

-Sssst Nessie! Én vagyok az, Jake!-mondta lágyan, majd elvette a kezét számról. Megnyugodtam. Egyrészt: nem a leveles alak van itt. Másrészt: Jake jól van, tehát nem történt semmi.

-Huh...Hogy kerülsz ide Jake?-kérdeztem, miközben kezemmel legyeztem magamat. 

-Jöttem elbúcsúzni, és a földön fekve találtam rád. Azt hittem történt valami. És ez volt a kezedben!-mutatta fel a levelet, melyet enm rég még a kezemben tartottam. Kikaptam Jake kezéből, összegyűrtem, és a szoba másik végébe dobtam.-Nessie....Ki írta?-kérdezte aggódva. Most mit mondjak neki? Azt, hogy az az alak, aki folyton követ, azóta mióta a parton voltunk vagy mi?

-Nem tudom Jake! Fogalmam sincs....-mondtam végül, és Jake kezére helyeztem a kezem, majd rámosolyogtam. Viszonozta ezt a gesztust egy hatalmas vigyorral, de nem volt túl meggyőző. Láttam rajta még mindig aggódik, és azt is, hogy többször elolvasta a levelet, hogy megértse. Tekintetével a széttépett farkast nézte, amit még tőle kaptam egykor. Azt hiszem, így volt.

-Nem tetszett a farkas? -próbálta viccre fogni, de kihallottam a hangjából a szomorúságot.

-De! Nagyon is! Imádtam....de ha elolvastad a levelet...-erre bólintott egyet, hogy így történt. gondolom nem egyszer.-....ez volt az a dolgog amit elhagytam...pontosabban, amit ez a valaki ellopott...-mondtam elhaló hangon.

-Jól van Nessie, ezt majd megbeszéljük holnap. Most aludj, rendben?-takart be, és halkas osont az ajtó felé.

-Jake! Maradj itt ma éjjel is, kééérleekkk!-állítottam meg, mikor már éppen távozott volna. A mondat utolsó szavát direkt meghúztam, hogy hallja mennyire szeretném, hogy maradjon. bólintott egyet csillogó szemekkel, majd elő halászott a a szekrényemből egy hálózsákoz, és lefeküdtünk aludni. Amint a szemem lecsukódott, a sötét alak jelent meg előttem, az ép farkasommal. Felém nyújtotta. Tétováztam. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most egy csapda, vagy csak jót akar. Megráztam a fejem, hogy nem kell, tartsa meg, mire ő dühös szemekkel meredt rám. Először lassan, majd egyre gyorsabban közeledett felém, míg végül felkapott és egy fához szorított. A hátam nagyon fájt, ahogy egy vagy több faág, egyre mélyebbre hatolt benne. Éreztem ahogy forró vérem távozik testemből. Támadóm megsimogatta hátamat, és lenyalta az ujjáról a vért. "Mmmm..."mormolta szinte magának. A hátam el kezdett égni, és heves fájdalom nyílalt belé. Nyögtem, és felsikoltottam, mikor testemet egyre szorosabban nyomta a fához. Az ágak áthatoltak puha bőrömön, és utat vájtak maguknak. Mély sebek keletkeztek egész hátamon. A fájdalom erősödött, és az egész testem lángolt. Jake segíts!!!-kiáltoztam. Valami megrázta a vállam, és a karom után kapott. Nagyon fájt, ahogy öntudatlanságom kínszenvedő erdejéből a valóságba rántott. Jake karjaiban ébredtem. Mikor eltoltam magamtól, Jake rémült tekintettel figyelte egyszer arcomat, másszor kezét. Csak ekkor vettem észre, hogy a keze véres. A vér apró patakokban folyik le kezéről. A fájdalom ismét belém nyílalt, de most erősebb és valóságosabb volt. Szenvedtem a fájdalomtól, és a ki nem mondható tűztől ami hátamban égett. Jake még mindig rémüldözve kapkodta tekintetét keze és köztem, majd úgy döntött kicsit lenyugszik.

-Nessie, fordulj meg nagyon lassan....-mondta, a lassan szót különösen kihangsúlyozva. Úgy tetem ahogy mondta. Csiga lassúsággal fordítottam hátat Jakenek.-Ne ijedj meg, de vérzik a hátad....-Szemem könnybe lábadt. Még sem álom volt? Talán Jake bántott? Az nem lehet! Jake nem bántana! De akkor mi történt? Mi történik velem? Ez az éjszaka egy kínszenvedés. Jake egy vizes rongyot hozott be, és lassan, és óvatosan lemosta hátamról a vörös foltokat. A vér csordogálása elállt, és a fájdalom is enyhült végre. A lángokat kioltotta a vizes kendő hűvössége, és kényeztették bőrömet. Mikor már egész hátam csillogott a tisztaságtól, úgy döntöttem: nee alszom el.  Félek elaludni. Mi van ha megint ilyen álmom lesz, és megint ez lesz a vége, és ismét a szívrohamot hozom Jakere? Jake már aludt, de néha azért felkelt ellenőrizni, hogy minden rendben van-e, de én csak olvsatam és megfeletkeztem mindenről, (persze csak ameddig a könvet olvsatam)eddig történt. A könyv jól kezdődött. Unalommal. Az első két fejezetben azt taglalja, hogy miylen sötét az éjszaka és mike leselkedhetnek, és leselkednek ránk. Mikor felnéztem a könyvből már pirkadt. Egy nagyot ásítottam, majd nyútózkodtam, sé Jake arcát kezdtem vizsgálgatni.

4. Fejezet - Szülinapi ajándékok

Lassan lépdeltem lefele, hogy még inkább elhúzzam az időt. Halkan, és óvatosan osontunk Jakekkel, de Alice megállított az első emeleti lépcső kanyarban. Mivel hatalmas házban laktunk, és az én szobám legfelül volt, persze egymagában, 2 szintet lopakodtunk nagyon csendben és eredményesen, és persze, hogy Alice néni vett észre. Minden tervem sutba dőlt. Ha Alice meglát onnantól minden az ő kezében van.

-Nessie, Jake!! Ti meg mit ólálkodok?-érdeklődött Alice. Furcsálltam, mivel a jövőt látja, tehát tudnia kellene, hogy le akartunk lopakodni, és meglepni a többieket. Szorongott, és látszólag nagyon feszült. Mi lehet a gond?

-Alice néni, minden...minden rendben van?-érdeklődtem egy percnyi csend után. Mivel nem jutottam semmire, legjobbnak láttam megkérdezni. Alice csak mosolygott, és arcát az álarca mögé dugta. Anya és apa is mindig ezt csinálja, ha nem akarták, hogy meg tudjak valamit, ami persze velem kapcsolatos. Nénikém fejét csóválta, hogy nincsen semmi baj, de én nem hittem neki. Biztosan látomása volt. Megböktem Jake oldalát, miközben Alice a padlót nézte. Jake pedig komoly arccal bólintott. Tudta, hogy mire gondolok, és ez a biztató bólintás jól is esett.-Alice néni...

-Hmm?-szemével még mindig a  padlót vizsgálgatta.

-Látomásod volt, igaz?-kérdeztem lassan és nyugodtan. Alice erre felkapta a fejét, és meglepődve méregetett.

-Nem...de most már jó lenne lemenni, nem gondoljátok?-mondta nagy vigyorral az arcán. Kobold szerű arcán megcsillant a fény. Szerettem, amikor ilyen, akár álarc akár nem, szerettem. Bólintottam és elindultunk lefele. A földszinti lépcső aljában megtorpantam. mindenhol különböző színen pompázó lufik, és szalagok. És egy hatalmas köszöntő üzenet a falon. 

Boldog Születésnapot Nessie! -felirat volt kifeszítve. Szemem könnybe lábadt,  és ekkor a szüleim futottak oda hozzám. Megöleltek, megpusziltak, és így a többi családtagom is. A végén egyszerre kiáltották:-Boldog szülinapot Nessie!-boldog voltam. Jókedvemet levakarni nem lehetett rólam, annyira örültem ennek az egésznek.

-Gyere kicsim! Az ajándékok az asztalon vannak!-mondta anya, és a nappaliba terelt. Az első ajándék Alicetől van. Egészen biztos voltam benne, hogy ruhát kapok. Igazam volt. Mikor kinyitottam a leggyönyörűbb ruhát pillantottam meg, amit valaha láttam. Egy térdig érő, halványkék ruha, aminek a mellkasi részén apró virágok voltak gyöngyből odavarrva.

-Alice nagyon köszönöm!-mondtam és megöleltem nénikémet. A következő ajándék Rose nénitől van. Egy apró négyszögletes valami. Mielőtt kinyitottam volna Rosaliera pillantottam, aki bátorítóan rám kacsintott. Abban a pillanatban letéptem a csomagolást, és megláttam azt amire nem számítottam. Egy fénykép album. és csak az enyém. tele rakhatom Saját emlékeimmel. A következő ajándék Emett és Jazz bácsi ajándéka. Kíváncsi voltam, na ők mivel rukkoltak elő. Ez lepett meg a legjobban. Egy olyan kép volt benne bekereteztetve, amin Emett , Jazz bácsi és én vigyorgunk. A keretet rózsák ölelték, ezüstre festve. Végig simítottam egyszer, aprólékosan kidolgozott keretem szélén, és magamhoz szorítottam. Félre raktam nehogy valami baja essen. A következő Esme nagymama és Carlisle nagypapa ajándéka volt. Ennek is szörnyen örültem. Egy hátizsák. Hiszen ha jól tudom, nem sokára elkezdhetem az iskolát, és szükségem lesz rá.

-Nyisd ki!-mondta Esme. Kinyitottam az új táskát, és egy könyv volt benne. Felnéztem nagyszüleimre, aki csak mosolyogtak rám. A könyv címe (ha jól olvastam): Az éjszaka rejtelmei. Egyszerű olvasmány. Kicsi és vékony kötet. Vagyis pont nekem való.  És a címből ítélve nem lehet rossz a könyv. Most a szülei ajándéka következett: egy kis dobozka. Lassan felnyitottam, és egy karkötő várta, hogy valaki végre, ékeskedjen szépségével. Volt rajta egy medál, és valami bele volt vésve..."Örökké együtt" Annyira meghatódtam, hogy anyuékhoz rohantam és megöleltem őket. Könnyeim zuhataga árasztotta el az arcomat, már megint. Ez a két szó fejezte ki az összetartozásunkat. Hogy szeretem a szüleimet, és bármit megtennék értük.

-Már csak egy ajándék van hátra...-mondta apa, megpuszilta a homlokomat, és Jake felé intett. Oda fordultam Jakehez, aki szintén egy kis dobozkát vett elő.

-Boldog Szülinapot Nessie!-és egy puszit nyomott az arcomra. Ezt a dobozt még lassabban nyitottam ki, hiszen ki tudja milyen ajándék rejtőzik benne. A teteje lassan, de biztosan felnyílt, és egy farkas medál ékeskedett benne. Egy fából faragott, ügyesen és aprólékosan kidolgozott farkas medál. Felvettem a karkötőt, ráhelyeztem a farkast is, és Jakere néztem.

-Köszi Jake! Nagyon tetszik!-mondtam és megöleltem legjobb barátom. Megköszöntem mindenkitől a csodaszép ajándékokat és ünnepelni kezdtünk. Kaptam tortát is. Persze csak én és Jake ettünk belőle. Majd a következő néhány órában, Emett vicceket mesélt, Jazz hangulatot változtatott, ami igen érdekesnek bizonyult, mivel mindenki bókolt a másiknak. Egyedül én és anya nem. Ez hogy lehet? Késő este ballagtam fel szobámba, és becsuktam magam mögött az ajtót. Leraktam az ajándékokat, és lehuppantam az ágyra. Valami nyomta a hátamat, így hát felkeltem, hogy megnézzem mi lehet az a valami. Egy közepes, négyszögletes doboz, és egy levél volt az ágyamra helyezve. Körbe néztem, hogy megnézzem ki hozhatta ide be. A legfurcsább, hogy az ablak nyitva volt, pedig biztos meggyőződésem, hogy becsuktam, mielőtt lementem a családomhoz. Oda siettem, becsuktam, majd vissza tértem a semmiből ott termett ajándékhoz. A levelet lassan felnyitottam.

"Kedves Nessie!                                             

Aminap találkoztunk az erdőben, és igen érdekes lény vagy te.

Hallottam, hogy ma van a születés napod, így hát hoztam neked egy kis ajándékot.

Boldog Születés napot kedvesem!

Először is egy rózsát találsz az asztalodon...."

Az asztalomhoz fordultam, és életnagyságban ott virított a vörös rózsa amit megemlített ez az ismeretlen alak. Tovább olvastam furcsa levelét.

"...Majd egy dobozt az ágyadon. Nyisd ki a dobozd és meg tudod, mit hagytál el.

 Utóirat: Figyelni foglak!"

Gyorsan körülnéztem a szobában vajon mi hiányozhat. És akkor a szoba sötétjében megláttam, hogy életem legfontosabb dolga hiányzik. Óvatosan nyitottam ki a dobozt. Amint felnyílt, kezem a számra kaptam, és megdermedve néztem furcsa égből pottyan ajándékomat.

-Az nem lehet!-mondtam magamnak alig hallhatóan. Majd leborultam, és zokogni kezdtem.

                                                                      

  

Olvasóknak!

Bocsi ez egy kicsit rövidre sikeredett,de remélem tetszik.... az izgis részeket még csak ez utánra terezem....ha nem baj...ez amolyan átvezetés volt, h tudjátok nem telt eseménytelenül az éjszaka...a kövi feji hosszabb lesz ígérem... Még egyszer bocsi
puszi Ł(=  Maria Ł /Gréti

3. Fejezet - Változás

Lassan feltápázkodtam az ágyamban, és Jake ijedt tekintetével néztem farkasszemet. Csak némán néztem, hátha mondd valamit, de meg sem szólalt. Csak döbbenten meredt rám.

-Mi a baj Jake?-kérdeztem. Hátra fordultam, de nem a falat pásztázta, hanem inkább engem.-Jake mi van?-kérdeztem meg ismét. Ő csak pislogott, és jó párszor végig nézett rajtam.-Az idegeimre mész!-mondtam, és felkeltem az ágyból. A fürdőszobába ballagtam, megmostam az arcomat, és belenéztem a tükörbe. Biztosan szörnyem nézek ki!-gondoltam magamban. Akkor vettem észre, hogy magasabb vagyok, hogy felérem a mosdókagylót, és látom magamat a tükörben. Hosszú hajam hullámos fürtökben végződött, arcom idősebb volt, mint tegnap, és a szemem színe is, mintha sokkal sötétebb lenne.

-Jake!-kiabáltam. Azonnal ott termett mellettem, látszólag ő is meg volt rémülve.-Mi történt velem az éjjel?-kérdeztem zavarodottan. Nem  értettem semmit!

-Az éjjel Nessie....sikítoztál álmodban, majd lassan átalakultál....Szörnyű volt nézni, ahogyan ott hánykolódsz az ágyadban! Nem engedted, hogy segítsek! Belláéknak is azt mondtad hagyjanak...és most meg ez van....már majdnem felnőttél!-mutatott rám. Csak bambán néztem a tükörbe, mint akit meghipnotizáltak. Féltem az átalakulástól, még jobban attól hogy nem csak testileg, hanem lelkileg is megváltozhatok. És ez bármelyik pillanatban bekövetkezhet. Jake a vállamra helyezte a kezét, hogy megnyugtasson. Bőrömet égette forró érintése, mégis jól esett. Bizsergéssel töltötte meg a testem.  "Már majdnem felnőttél!"-ez visszhangzott a fejemben. Mennyi idő mire végre felnövök? Tudni akarom, miért nem mondják el a velem kapcsolatos dolgokat! Most már biztosan megérteném.

-Jake....ki...-be sem kellett fejeznem a mondatomat, Jake már bólintott és kislisszolt a a fürdőből, majd a szobámból. Át futottam Alice nénihez, aki ujjongva fogadott. Pizsamában toporzékoltam, miközben Alice előkereste újonnan vett ruháimat. Egy halvány, kékes-zöld "kétrétegű" pólót, világos rózsaszín szoknyát, és egy fehér topánkánt vettem fel. Furcsán éreztem magam. Mintha valami ünnepségre készülnék, vagy mi. Különféle színekben pompáztam, amit Alice egy nagy csodálattal díjazott. Vissza ballagtam a szobámba, és kisétáltam az erkélyre. Körbe néztem. Beszívtam a reggeli harmat friss illatát, ami feltöltött energiával. Megint megjelent az az alak, de most jól megnézett magának. Lehetséges, hogy azért, hogy biztos én vagyok-e az a (tegnap még apró) kislány. Félve néztem a bácsira, még mindig megijesztett, majd hirtelen köddé vált. Ekkor Jake lépdelt mellém. Ő is velem együtt gyönyörködött a táj szépségében. Nem szóltam neki, hogy megint itt volt az a fazon, nem akartam elrontani a pillanatot.

-Nessie, már fél 2 van....nem kéne le menni?-kérdezte. Fél 2? Te jó ég....nem is találkoztam még a családom többi tagjával. Ahogy ismerem őket, azt hiszik még mindig az ágyat nyomom, hacsak....Alice nénikém nem kotyogta ki a látogatásomat nála. Nem akartam még menni. Itt akartam maradni legjobb barátommal, és csodálni a természetet. De Jake megrázta a vállamat.

-Hé Nessie! Itt vagy?-kérdezte tréfásan. Kurtán bólintottam egyet, majd vissza fordultam a nekem oly kedves erdőhöz. Értetlenül meredt rám, majd arca ellágyult, és olyat mondott, amire nem számítottam.-Én sem akarok le menni elhiheted! Az apukád teljesen kikészít!-mondta egy hatalmas vigyorral az arcán. Nem bírtam ki, ezen nevetnem kellett. Pár percig együtt nevettünk, majd mind kettőnkre hirtelen csend telepedett.

-Menjünk le!-mondtam boldogan mosolyogva, és már indulunk is a lépcső felé. 

2. Fejezet - Egy alak a sötétben

A fák között suhanva, meghallottam egy hangot-a nevemen szólított. Ez a hang éppolyan lágy és gyengéd volt, mint amilyen megfélemlítő. Megveregettem Jake hátát, mire ő megállt.
-Mi baj van Nessie?-kérdezte meglepődve.
-Semmi...csak azt akartam, hogy...-tanakodtam, vajon melyik füllentésemet hinné el?-hogy...nem alszol ma nálunk?-kérdeztem ártatlanul. Arca ellágyult, és egy féloldalas mosoly jelent meg rajta. Majd futott tovább. Én hátra sandítottam, és megláttam egy sötét alakot. Rám mosolygott, majd eltűnt a rengetegben. Az út hátra lévő részében, arra gondoltam, vajon ki lehetett az a bácsi. mikor megérkeztünk a házhoz, Jake letett a földre, és az ajtóhoz igyekeztünk, ahol Alice idegesen várt minket.
-Jaj hála az égnek, hogy nincs bajod Nessie!!-rohant oda hozzám a nénikém, és erősen magához szorított.
-Miért mi baja lett volna?-kérdezte Jake sértődötten.
-Hát, ha nem futottál volna tovább az erdőben....akkor....Gyertek be....-félbe hagyva a mondatot betessékelt minket a házba. Anyu, apu és az egész család idegesen toporzékolt. ki állva, ki ülve aggódott, majd mikor megláttak felsóhajtottak. Anya rohant oda hozzám, és ő is, mint Alice néni, magához ölelt, de gyengédebben. Aztán apa jött és így tovább. Nem értettem mi történhetett, hogy mindenki aggódott, így hát csak annyit mondtam:
-Hazaértem!!-széttett karokkal vigyorogtam.
-Gyere Nessie! Menjünk fel!-mondta anya, és felsétáltunk az emeletre, majd onnan tovább a szobámba. Hatalmas volt a házunk, és a szobám is. Mindenhol játékok, bár nem értem miért! Soha nem is játszottam velük, nem is értem hozzájuk. De volt ott egy plüss farkas, amit nagyon szerettem. Vörösesbarna szőre, és fekete szeme volt kitömött állatkámnak, amivel aludni szoktam. Ott volt az a rengeteg állat, de nekem csak a farkas kellett. Annyira hasonlított Jakere, hogy Jakenek neveztem el. Odarohantam az ágyamhoz, felugrottam rá, és a karjaim közé kaptam a farkasomat. Megöleltem, és egy puszit nyomtam az orrára.
-Látom nagyon szereted azt a farkas!-állapította meg anyu, amire csak bólintottam.
-Jakenek neveztem el....-mondtam ki és újból magamhoz vontam a kis vöröses farkast.
-Milyen találó név....Nessie....mi történt az erdőben, amikor jöttetek haza?-kérdezte anya. Az ő szemében is aggódás volt, akár a többi családtagoméban.-Mondd el kérlek!-lazítottam a plüssöm szorításán, nyomtam rá még egy utolsó puszit, és visszahelyeztem a párnámra.
-Hát...egy hangot hallottam...majd mikor újra elindultunk ott áll és rám vigyorgott....-mondatam félve.
-Értem. De nem ment utánatok ugye?
-Nem tudom....én nem láttam, én megijedtem....-könnyek áztatták a szemem, de visszafogtam őket, és magamba szívtam a félelmet.-Anyu...nem aludhatna itt Jake csak ma....légyszi!!-kérleltem. Láttam, hogy fontolóra veszi a dolgot, majd bólint egyet.
-Rendben.-mondta s én már ugrálni akartam örömömben, amikor megszakított fellángolásomban.-Ha Billy bele egyezik!-jelentette ki. Bólintottam, és éppen futottam volna ki az ajtón, amikor kopogtak. Jake lépett be, vigyorral az arcán.
-Tehát maradhatok?-kérdezte anyut, csillogó szemekkel. Anyu bólintott majd kisétált a szobából. Jake-kel abban a pillanatban elkezdtünk nevetni. Tudtam mire gondol. nem volt nehéz kitalálni. Késő este lehetett, amikor kopogtak az ablakon. Jake már aludt, és a kopogtatás sem ébresztette fel. Néztem az ablakot. az nem lehet, hogy onnan kopogtak, hiszen nincs ott senki! Amint kimondtam ez a mondatot gondolatban, megjelent a bácsi sötét alakja az ablakom előtt. Vigyora most nem barátságos, hanem gúnyos és vérszomjas volt. Sikítani akartam de nem tudtam. Megdermedve ültem és néztem az ablakom másik oldalán álló alakot. Szemei vörösek, és tekintete félelmet égetett testembe. 
-Ja...ke...-nyögtem ki, amire végre felébredt. Látta, amint megdermedve az ablakot nézem. Lassan ült fel és ő is az üveget bámulta.
-Nessie, mi a baj? Megint rosszat álmodtál?-kérdezte, miközben az ablakot pásztázta.
-Te...te nem láttad Jake?....egy bácsi...ott az ablakomnál...ott...-mutattam előre, de láttam, hogy már senki sem áll ott.-Hova lett? hol van?-kérdeztem zavarodottan. Az ablakhoz futottam, és kinéztem rajta. A fa előtt állt és rám villantotta ördögi vigyorát. Intettem Jakenek, hogy jöjjön itt van az az alak. Jake szép lassan araszolt oda hozzám. Nem vettem le a bácsiról a szemem. Jake félúton lehetett hozzám, amikor megelégeltem lassúságát, és rá néztem.
-Siess!-suttogtam.-El fog tűn...-és már el is tűnt a fák rengetegében.
-Nessie, nincs ott semi...menjünk vissza aluni.- Vissza feküdtem az ágyamba, Jake pedig a hálózsákjába. Szemeim lassan lecsukódtak, és csak arra ébredtem, hogy a nap erős fénye melegíti bőrömet.

1. Fejezet - A parton

 

 /Nessie szemszöge/

Jake felkapott, és az erdőn keresztül rohantunk a part felé. Jake persze farkas alakban vitt le. Olyan gyorsan futott, hogy erősebben kellett kapaszkodnom, nehogy a szél elvigyen. Mikor leértünk, leugrottam a hatalmas farkas hátáról és a tenger felé rohantam. Egészen a víz széléig, majd ott elkezdtem homokvárat építeni. Jake is csatlakozott, és együtt kezdtük el saját birodalmunkat tervezgetni. Miközben várunk tornyait építgettük, azon gondolkodtam vajon miről beszélhettek anyuékkal. Vajon rólam volt szó? Vagy amolyan felnőttes dologról? Úgy gondoltam az a legjobb ha ezt megkérdezem Jacobtól.

-Jacob...-kezdtem bele, de nem néztem rá. Nem mertem a szemeibe nézni, mert attól tartottam, akkor képtelen leszek elmondani, vagyis megkérdezni amit akarok.- Miről beszéltetek anyuval? Miért kellett elmennem? Miért nem hallhattam?-kérdeztem, és kicsit bűntudatom volt, hogy ilyesmibe bele ütöm az orrom.

-Igazából...semmi, csak beszélgettünk anyukáddal....semmi olyan ami érdekes lenne! Tudod, amolyan felnőtt problémák!-húzta el a száját, mire én felkacagtam. Jake értetlenül nézett rám, de én csak nevette tovább. Nem kérdeztem többet, csak építettem tovább mesebeli kastélyomat. Mikor végre elkészült, bevallom nem tudom miért, de úszni támadt kedvem. Csak egy a bökkenő...Még nem tudok úszni! Persze tudnék, ha anya vagy valaki végre megtanítana, de még senkinek nem volt rá ideje. Elszomorodtam, amire Jake felfigyelt. Lehuppantam a homokba, és bámultam a tengert. Jake követte a példámat.

-Nessie, mi a baj?-kérdezte lágy hangon. Ránéztem és a szemeiben láttam az aggódást. Úszni szeretnék....-gondoltam magamban. Nagyot sóhajtottam.

-Nem tudok úszni...-böktem ki végül egy másik mondatot. Lehajtottam a fejem, és elmerengtem milyen lenne most a tenger habjai között úszkálni. Biztosan jó érzés. Jake felállt, és felém nyújtotta a kezét.

-Gyere!

-Mi? Miért?

-Úszunk egyet....!-mosolyodott el.

-De én nem tudok!-durcáskodtam.

-Ne félj Nessie! Vigyázok rád....-ahogy rá néztem tudtam, hogy teljes biztonságban vagyok. Bólintottam, felálltam, és Jakekel addig sétáltunk a tengerbe, míg a hasamig nem ért a víz. Hullámok törtek meg a mellkasomon. Olyan jó volt érezni a víz hűvösségét, és a lágy hullámokat, majd együtt mozogni velük. Jake látta, hogy élvezem, ezért felkapott, és beljebb úszott velem. A derekamnál fogva tartott, majd lassan egyik kezével eleresztett. Majd nem sokkal később a másikkal is. Megijedtem.

-Jake! Ne engedj el! El fogok süllyedni!-sikítoztam.

-Azt mondod? Szerintem nem.-mondta nyugodtan, mosolyogva és felém mutatott. A vízre néztem, és láttam hogy a felszínen maradok. A lábam előre-hátra kalimpált, de úgy mintha lépkednék. A két kezem simította a hullámokat, amik közben megtörve haladtak tovább.

-Én most? Úszok?-kérdeztem döbbenten.-De hogyan?

-Szerintem ösztönösen...Hiszen baba korodban is imádtad a vizet!-mosolygott. Úgy láttam Jake boldog, így hát én is boldog voltam. Kiúsztunk a partra (persze Jake segítségével), és elterültünk a homokban. Lehunytam a szemem, és azt kívántam, bárcsak idősebb lennék ezekhez a "felnőtt" dolgokhoz. Mint például: anya és Jake beszélgetés. Furcsa érzés fogott, el mintha valami nem lenne rendben. Hirtelen hűvösebb lett, és viharfelhők gyűltek a fejem felett. Körbe néztem, de Jake sehol. Itt hagyott? Jake elment? És nélkülem? Megrémültem. Az eső szakadni kezdett, már szinte ömlött, de olyan mértékben, hogy nem láttam semmit. Jake! Jake!-kiabáltam. A következő pillanatban, valami elkapott hátulról, és a vízbe rántott. Sikítottam. A víz alá merülve, nem kaptam levegőt, és egyre lejjebb és lejjebb süllyedtem. A víz alatt is kiáltoztam, de semmi. Csak ahogyan az életet adó oxigént távozott...Buborékok. Majd minden elsötétült, és kinyitottam a szemem. Jake aggódó pillantásával találkoztam.

-Nessie jól vagy? Minden rendben?-kérdezte türelmetlenül. Felültem, és körbe néztem.

-Mi történt? Nem a tenger mélyén vagyok?-kérdeztem zavarodottan.

-Nem...csak elaludtál, és a sikoltozásból ítélve rosszat álmodtál.

-Mi az a rossz álom?-kérdeztem, mert még nem tértem magamhoz.

-Mikor elalszol, és az álmodban valami olyan történik, amitől nagyon félsz...-mondta halkan.- És a nevemet kiáltoztad. Mi történt?- hallottam a hangjából, hogy nagyon aggódik. Szépen lassan belekezdtem a mesémbe.

-Eltűntél, és én megijedtem, hogy itt hagytál! Aztán valami a vízbe rántott, és nem kaptam levegőt és....minden....minden elsötétült....aztán felébredtem és....-a könnyeim zuhataga árasztotta el az arcomat. Jake magához ölelt.

-Jól van. Nincs semmi baj! Itt vagyok....-Símogatta a hátamat.-De most jobb lesz, ha haza viszlek.-mondta. Én csak bólintottam, és már száguldottunk is haza.

Epilógus - Bevésődés

 

/Bella szemszöge/ 

Renesmee amióta megszületett egyre gyorsabban nő. Már azt sem tudom, hogy most 4 éves-e vagy idősebb. Nagyon várja már a születésnapját, bár szerintem annak örül, hogy egy újabb korosztályt ugorhat át. Most lesz 5 éves, és ezen a napon változik meg a lányom tetőtől talpig. Furcsa látni, hogy még 5 éves sincs mégis kinéz 6-nak 7-nek, és sokkal felelősségteljesebb, mint egy ennyi idős, átlagos gyerek. Nem panaszkodom, csak még nem szoktam hozzá ezekhez a dolgokhoz.

-Mami! Mami!- kiabált a lányom, és én már rohantam is, hogy megnézzem mi baja lehet. Tudom, hogy félig vámpír, mégis olyan gyenge és sebezhető. Amint odaértem, láttam, hogy a lányom föl-le ugrándozik.

-Mi történt Renesmee? Mi baj van?-kérdeztem lágy hangomon.

-Nem, nem! Nézd!! Jake!!-és az erdő felé mutatott, ahol Jake farkas alakban ugrott elő. Bundája vöröses színben csillogott a napfényben. Szemében a boldogság tüze égett. Vissza futott az erdőbe, hogy átváltozzon. Pár pillanat múlva egy szakadt "térdnadrágban" és PÓLÓBAN jelent meg. Jaken szürke póló feszült, kirajzolva izmainak vonalait.-Jake! Jake!-ugrállt a lányom örömében.

-Szia Jake!-mondtam én is, majd rámosolyogtam a barátomra.

-Sziasztok! Szia Nessie!-Felkapta Renesmeet és megpörgette a levegőben. Nem szerettem ha így hívja a lányomat. Olyan mintha a Loch nessi szörnyet hívogatná. Erőt vettem magamon és mosolyogtam egyet. 

-Bella, Beszélhetnénk?-bűnbánó pillantást küldött felém. A testem megfeszült. "Vajon mi lehet? Mi történhetett?"gondoltam magamban. Bólintottam egyet, félve attól vajon mi lesz, majd besétáltunk a házba.

-Nessie!-furcsa, hogy ezt a nevet pont én mondtam ki, de a legviccesebb, hogy Jacob erre felkapta a fejét, és az ajka gúnyos mosolyra húzódott.- Menj fel Rose nénihez!-Renesmee csak bólintott és már el is tűnt az emeleten.-Mondd Jake! Ennyire szörnyű amit mondani akarsz?-kérdeztem kicsit félve a választól.

-Nekem nem szörnyű, de nektek már lehetséges...ömm...Edward?-És azzal a férjem meg is jelent.

-Ülj le Jake!-mondta Edward szigorúan. Jacob csak bólintott és a nappaliban foglaltunk helyet.-Inkább mondd el! A te szádból akarom hallani!-Edward kemény volt, és szigorú. Nem értettem miért ilyen.

-Bella, én nagyon sajnálom! Ez biztos rossz neked is!!

-Jake mondd már el miről van szó!-kezdtem nagyon ideges lenni.

-Be...bevésődtem...-mondta ki lassan és félve ezt az egyetlen egy szót. Bevésődtem...Szóval Jake bevésődött. erről a szóról mindig Sam és Emily jut az eszembe. De Jake szájából egészen más volt hallani. De örültem a hírnek, hiszen Jake végre megtalálta a lenyomatát, és ez jó. Hirtelen nagyon izgatott lettem.

-Ez jó hír!! És ki az a lány?-kérdeztem.

-Bella, én tényleg....-Elharapta  a mondatot. Ennyire csak nem lehet szörnyű a bevésődés!

-Jake! Mi bajod van?

-Semmi csak a lenyomatom...az a lány nem más, mint...-Szemei bocsánatkérően néztek rám, de mégis valami égett a szemében.-Mint....

-Anyu, anyu!! Ide nézz!-Jake felkapta a fejét, és vágyakozó szemekkel nézett a lányomra, aki egy gyönyörű kis szoknyában libegett le a lépcsőn. Tudtam ez mit jelent. Nem kellettek ide szavak, hogy rájöjjek ki lehet az a lenyomat. Rámosolyogtam Jakere. Nem tudom miért, de örültem annak, hogy egy ilyen kedves, és megértő jó barát vigyáz (aki nem sokára, nem csak jó barát lesz Nessie számára) az én lányomra.

-Gyönyörű vagy Nessie!-kezdtem megszokni ezt a nevet, ami azt illeti egész jó kis név.-Nem igaz Jake?-vontam kérdőre Jaket, aki elpirulva válaszolt.

-De...de igen nagyon szép vagy Nessie!-és rákacsintott a lányomra.

-Jake menjünk játszani!!

-Oké! Bella, nem baj ha elviszem egy kicsit??-kérdezte, de ez inkább volt kérlelés mint kérdés.

-Nem, de előbb Nessie menj átöltözni!-Nessie már rohant is a szobájába, hogy átöltözzön.-De nagyon vigyázol rá!-parancsoltam Jakere.

-Nem hagynám, hogy bármi baja essen!

-Tudom! Látom rajtad! Örülök neki!-mondtam lágyan.

-Minek?-kérdezte értetlenül.

-Hogy a lányomba vagy szerelmes...

-Komolyan?

-Igen...-Edward dörmögött egyet, majd kiviharzott a szobából. Nessie pont ekkor érkezett le.-Na menjetek, de La Pusnál tovább Ne!!-mondtam Jakenek,a ki bólintott. Majd felkapta Nessiet és rohantak az erdőbe. Én Edward után mentem aki mint mindig a szobájában ücsörgött.-Drágám nem lesz semmi baja...

-Én nem emiatt aggódom, hanem hogy a lányom egy kutyába lesz szerelmes...-sóhajtott.

-Én nem aggódnék emiatt! Jake rendes, és vigyázni fog Nessiere...És tudod mit?!

-Mit?

-Tetszik ez a név, hogy Nessie! Olyan különleges...-mondtam, majd megcsókoltam szerelmem. Heves csókunk, most nem állt meg, hanem egyre mélyebben elmerültünk egymásban.