7. Fejezet - Egy őrült nap

 

Leültem Jake mellé, és a kezemet nézegettem. Éreztem, hogy Jake feszeng valamiért, csak tudnám, hogy mi lehet a baj!
-Nessie, mondanom kell neked valamit....-kezdett bele, de én közbe vágtam.
-Nem Jake! Nekem kell mondanom valamit!-rémült tekintettel nézett rám. Olyan volt, mint egy kis gyerek, akitől elveszik a cukorkát.-Ne nézz így rám!-fordultam el.-Szóval arról lenne szó, hogy....-mély levegőt vettem, és egy nagyot nyeltem.-...már felnőttem, idézőjelben, szóval ne kezelj úgy mint egy 5 évest. Nem vagyok már kisgyerek...se neked, se apának, se senkinek....felnőttem Jake...kész, ennyi....-indulataim törtek utat maguknak, de Jacob megkönnyebbült, és arca ellágyult, pont mint az álmomban. Megijedtem, és odébb csusszantam.
-Nessie, én nem kezellek úgy, mint egy 5 évest. Én mindent elmondok neked....ezt te is tudod!
-Nem! Nem tudom! És tudod miért? Mert nem mindent mondasz el!
-Miről beszélsz? Én...
-Nem! Jake tudom, hogy valamit nem mondasz el! Emlékszel? Hallottam amint apuval beszéltetek, és rólam volt szó...és nem mondod el, hogy miről....és...-sós könnyeim árasztották el az arcomat. Olyan vagyok, mint egy kis baba, szó szerint. Mindig mindenért sírok! Miért nem tudom kontrollálni az érzelmeimet?. Letöröltem a bűnös nedvességet arcomról, és felálltam. Elindultam az erkély felé.
-Igazad van!-szólt utánam Jake.-Nem mondtam el neked valamit, de nem hiszem, hogy jó ötlet lenne tudnod róla....
-Jó ötlet? Jake, semmi sem jó ötlet, ami velem kapcsolatos! Nem tudtad?-mondtam közömbösen. Kitártam az ablakomat, és kinéztem. Az égen esőfelhők. Hát persze! Miért is sütne a nap? Bűntudatom lett, hogy így beszéltem Jakehez. Szörnyű dolog volt tőlem, hogy ilyesmit mondtam, hiszen nem is tudom miről van szó. Mindig csak magamra gondolok, arra nem, hogy talán  Jaket ez mélyen érinti....Egy pillanatra meginogtam, ezek szerint még mindig hat a gyógyszer, amit Carlisle adott.
-Sajnálom, Nessie!
-Mi?-hitetlenkedtem.-Még, hogy te sajnálod? Én vagyok a hibás. Nem kellett volna ezzel a beszélgetős témával jönnöm....-ültem vissza Jake mellé.-Sajnálom Jake....-lesütöttem a szemem. Jake keze végig simított az arcomon. Ahol megérintett a bőröm szinte lángolt. Megborzongtam, de jó érzéssel töltött el. Kopogtattak.
-Gyere!-mondtam, még mindig szemlesütve. Jazz bácsi lépett be az ajtón.
-Hát itt meg mi folyik? Vagy kérdezzem azt, mi folyt?-vigyorgott.-Nessie, jól nézel ki!
-Kössz Jazz! Mi járatban?-kérdeztem udvariasan.
-Hát...akartok valami nagyon vicceset látni? Mert tényleg elég muris....-mondta és szemei felcsillantak az izgalomtól.
-Oké, menjünk!-ugrottam fel, majd elkaptam Jake kezét, és magam után húztam. Furcsán nézett rám, amikor kézen fogva indultam el vele. Elengedtem a kezét, és mentem tovább. Mikor leértünk a földszintre csak azt láttam, hogy Alice Carlisle karjaiba ugrik.-Hoppá! Itt meg mi folyik? Jazz bácsi!-néztem rá, szemeim villámokat szórtak..
-Héé valamivel fel kell dobni a napot!-védekezett, és beljebb húzott a nappaliba. Leesett az állam. Rosalie apa ölében, anya Emettében, Alice Carlisleéban, Esme pedig sehol.
-Emett olyan édesek ezek a kis gödröcskék....-simogatta anya Emett arcát. Bácsikám, pedig anyut ringatta az ölében.
-Rose, olyan gyönyörű a hajad! Megengeded, hogy...megmossam?-kérdezte apa vágyakozó szemekkel Rose nénitől, aki csak kacéran nevetgélt apám ölében. Alicere néztem, nagypapa ölében ülve elkezdett valamiről beszélni, de olyan  gyorsan, hogy egy mondatot értettem csak meg.
-Mi lenne ha elvinnél Párizsba, és ott lennénk...csak ketten?
-Rendben Alice édes, menjünk azonnal!-Carlisle, és Alice rögtön felugrottak, és kézen fogva mentek az kijárat fele.
-Jazz...bácsi! Szerintem...hagyd....abba....-alig tudtam kimondani ezt a néhány szót, mert majd megszakadtam a nevetéstől. Jake úgy szintén jót mulatott a jeleneten, de már tényleg elfajultak a dolgok.
-Miért Nessie? Látom jól mulatsz!-kérdezte, és rám vigyorgott.
-Igen! De mi lesz ha nagypapa és Alice elmennek PÁÁÁRIZSBAAA!?-húztam el úgy a Párizs szót, ahogy az imént Alice. Még a kezemmel is utánoztam kedvenc nénikém mozdulatát, de oly módon, hogy Jazz bácsi is elkezdett nevetni, majd abba hagyta a manipulálást. Mindenki megrázta a fejét.
-Emett? Én miért ülök az öledben?-kérdezte anya.
-Nem tudom! De ha akarsz maradhatsz Bella!-mondta Emett kacéran. Tudtam Jazz bácsi Emettet még mindig manipulálja, ezért oldalba böktem, két nevetés között. Emett is végre magához tért.
-Rosalie? Szállj le rólam!-mondta apa.
-Jól van már Edward!-duzzogott Rose néni. Aliceék az ajtóban torpantak meg, és mind a ketten a kezükre bámultak. Majd hirtelen elengedték, Alice Jazz bácsihoz futott, és belebokszolt egyet a vállába. Mi hárman, Jake, Jazz bácsi és én majd megszakadtunk a röhögéstől, és nem tuduk abbahagyni. Főleg én nem. Minden egyes percben, amikor anyura vagy valaki másra néztem elkapott a nevethetnék. Esme meglepődött arccal sétált be a nappaliba.
-Itt meg mi történt?-kérdezte. Ezek szerint Jazz Esme nagyit nem akarta megviccelni, mert tudta kapni fog tőle. Hát most sem úszta meg. A nagyi is odasózott egyet Jaspernek, amire megint csak nevetnem kellett. Apa egy apró mosolyt küldött felém. Tudtam, hogy tetszik neki, hogy végre igazán nevetek, hogy jól érzem magam. Pár perc múlva már mindenki nevetett a történteken főleg Alice. Miután megtudta, hogy a nagypapával Páárizsbaa készültek (a kéz mozdulatot nem hagytam ki a meséből) egyből jobb kedve lett. Apunak már kevésbé. A Rose megmoshatom a hajat mondat után témát váltottunk.
-Milyen eddig felnőttnek lenni Nessie?-kérdezte Alice, de szerintem ez egy nagyon hülye kérdés volt.
-Jóóóó?-kérdeztem vissza.-Eddig tetszik!-Anyára néztem. Tudta mit jelent az hogy eddig.-Nem baj ha most felmegyek a szobámba?-kérdeztem körbe.
-Nem.-mondták egyszerre.
-Dehogy, menj csak!-nagyi zárta le a témát. Elindultam felfele, anya a nyomomban. Abban a pillanatban, amint beléptünk a szobába, el fogott a bűntudat. Miért akarok én minden tudni? Lehet, hogy nem is kéne.
-Nessie, mi baj van kicsi?
-Ááá semmi, csak furcsa "felnőttnek" lenni. Mindenki azt mondja mindenről tudok, de nem! valamit nem mondtok el neked! Tudom, érzem!
-Nessie, majd megtudod. Nem sokára eljön az ideje.-mondta. Bólintottam egyet és kinéztem az ablakon.-Egyedül hagylak...
-Köszi....-mondta halkan, majd anya távozott. Leültem az asztalomhoz, és megláttam egy levelet. Csak nem? Már megint? Remegő kezekkel nyitottam fel a levelet.

"Kedves Nessiem!                                           

Látom felnőttél! Ennek örülök, hisz így nem sokára együtt lehetünk!

Az asztalodon ismét találsz rózsát.... A szobádban elrejtve padig egy dobozkát.

Nyisd fel, és meg tudod mi lesz a sorsod, kedvesem!

Utóirat: Én mindenhol ott vagyok! Nem bújhatsz el!"

Már megint egy találós kérdés vagy mi? És megint egy rózsa, sőt kettő. És miféle dobozka, és mégis hova van elrejtve? Elkezdtem kutakodni a szobámban.

-Ha doboz lennék hová bújnék?-kérdeztem magamtól.-Egyáltalán mekkora az a doboz?-felforgattam az egész helyiséged, de sehol. Az ágyam! Villant be a kép, amikor az első dobozt találtam. Az ágyamon volt. Takaró alatt: nincs. Ágy alatt: nincs. Párna alatt: És ott volt egy apró kis dobozka. Fehér selyemmel volt bevonva a doboz külső része, masnival díszítve.. Felnyitottam, és megdermedve néztem a gyűrűt. A gyémánt szivárvány színben pompázott, mikor a nap fénye rásütött.-Nem!-becsuktam a dobozt, és eldobtam, ki az ablakon. Míg végül Alicet fejen nem találtam. Nénikém ugrott fel az erkély ablakomhoz.

-Nessie! Mi ez a doboz? Kitől kaptad? És mért dobtál fejbe?-kérdezgetett.

-Sajnálom véletlen volt! Én csak....meg akartam szabadulni tőle...-a sírás kerülgetett megint. Szemeim könnybe lábadtak, és elhomályosították Alice néni arcát.

-Kitől kaptad?

-Nem tudom....-a könnyek patakban folytak le az arcomon.-És van hozzá egy levél is, és én nem tudom ki ez! És nem tudom mit akar....-adtam át Alicenak a levelet. Most már zokogtam. Alice kőszoborrá változva nézte a küldeményt.

-Ezt el kell mondani Edwardnak...

-Alice! Kérlek csak azt ne! Akkor nem engedne el sehova! Még Jakkel sem! Kérlek ne tedd! Ne mondd el neki!

-De muszáj lesz Nessie! Nem tehetek mást!-azzal kiviharzott a szobámból. A témát lezárta. Térdre rogytam és zokogni kezdtem. Jake futott be a szobába.

-Mi történt Nessie? Mi a baj?-kérdezte. Nem válaszoltam csak ráztam a fejem. Jake magához ölelt. Jól esett bőrének melegsége, és a közelsége  megnyugtatott. Könnyeim folydogálása lassan elállt, és én ott pihentem Jake karjai között.